Május 11-én került megrendezésre Füzesabonyban az Önkéntes Expo a Kis Bocs Szociális Információs és Önkéntes Pont szervezésében.
A rendezvényen külön sátrakban lehetőség volt a civil szervezetek, vállalkozások és önkormányzatok megismerésére. Alapítványunk is jelen volt az eseményen gyakornokunkkal (Krámos Dániel) és önkéntesünkkel (Suhai Tímea), ahol bemutattuk az érdeklődők számára a jelenleg futó projektjeinket és programjainkat.
A program hangsúlyozott célja volt az önkéntes munka megismertetése a lakossággal, valamint figyelemfelhívás a tevékenység társadalmi fontosságára.
A rendezvény folyamán a gyerekeket külön program, arcfestés, ugráló vár, kreatív sarok, lufifújás és játszóház várta, míg a felnőttek a sátrak megismerése, és a színpadi programok megtekintése mellett főzőversenyre is nevezhettek.


- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
