Decemberben lezajlott a RomaNet - közösségi alapú kapacitásépítés (HUSK/1101/1.5.1-0104) c. projektünk első magyarországi képzése és közös fóruma.
A december 8-án megrendezett képzést megnyitotta és a projektet bemutatta Bata Boglárka a Kárpátok Alapítvány igazgatója, majd a két előadó (Dr. Farkas Zsuzsanna-szociológus, szociálpolitikus, Farkas Gábor-kommunikációs szakember) ismertette meg a résztvevőkkel a projekt főbb szempontjait és az elkövetkező egy évben tervezett feladatokat.
Ezt követően a szervezetek képviselői bemutatták szervezeteiket, majd a trénerek moderálásával a településük utcatérképével saját helyi társadalmuk összetételéről, különböző szempontok mentén (nemzeti kisebbség/többségi társadalom, a szegények és munkanélküliek aránya) csoportokra osztották a helyben élő embereket, feltárták problémáikat, szükségleteiket és érdekeiket. A szervezetek képviselői hangosan gondolkoztak arról, hogy ők hol látják a saját szervezetüket a településen belül.
Az előadók következő lépésként feladatul adták a résztvevőknek, hogy fogalmazzák meg konkrétan a projekt ötletükhöz szükséges célt, célcsoportot, a program által elérni kívánt lakosok számát, életkorát.
A résztvevők feladata a második találkozó alkalmára: a kapott segédanyag alapján elkészíteni projektjük teljes és részletes forgatókönyvét.
December 14-15-én, Egerben és Szomolyán került megrendezésre a közös fórum és tréning a magyarországi és szlovákiai résztvevőkkel. Az első nap alkalmával a magyarországi és szlovákiai résztvevők, partnerek találkoztak és bemutatták egymásnak a szervezeteiket, településüket és a projekt ötletüket. A második napon a résztvevők jógyakorlat-látogatáson vettek részt a Szomolyai Magyar Roma Egyesületnél. Ennek keretében megismerték az Egyesületet és az addig megvalósított programjaikat, majd Lázár Györgyné, az egyesület vezetője bemutatta a legsikeresebb projektjüket, a 2006-2008-ig tartó telepfelszámolást. Az első program keretében a barlanglakásokban élő romák felét sikerült a faluba költöztetni. A másodikban (2007-2008) mindenkinek tudtak élhetőbb lakhatási körülményeket biztosítani, így 23 család költözhetett összkomfortos lakásokba.
A projektről bővebben olvashat itt.
![]()
![]()
![]()
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
